|
Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).
Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna,
Mert fáj nagyon, hogy árván hagytalak.
De ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Más fény nem kell nekem
Más fény nem kell nekem, csak testem mellett a...
» Esdeklés
Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy...
» Jó bor, szép szem
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a...
» Szépség
Láttam hajnalt és alkonyatot láp s szellős domb...
» Geneviéve
látkozott leánya a halálnak,
a szerelemnek s...
» Az utolsó asszony
Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró,...
» Gyönge kézzel...
Gyönge kézzel nékem is Cythére
Mirtuszágat fűze...
» Bús tréfálkozás
Jól hallottam? Azt mondtad, hogy szeretsz?
Csak...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Töredék a tavaszról
Fénylik a birs a tavaszban, a zúgó,
gyors...
|
