|
Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).
Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna,
Mert fáj nagyon, hogy árván hagytalak.
De ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Jó bor, szép szem
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a...
» Geneviéve
látkozott leánya a halálnak,
a szerelemnek s...
» Szépség
Láttam hajnalt és alkonyatot láp s szellős domb...
» Esdeklés
Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy...
» Az utolsó asszony
Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró,...
» Más fény nem kell nekem
Más fény nem kell nekem, csak testem mellett a...
» Nászi ének
Szeretlek. Ám előtted nem kuszom.
Öblös...
» Enyém vagy!
Enyém vagy! Megragadtalak,
Rejtelmes álom,...
» Ébredés
Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt...
» Emlékezés a szerelemre
Hold voltál ott a holdsugárban. Oly sugárzó
és...
» Táncoló tűzliliomok
/Daffodils/
Sétáltam, mint a felhő,...
|
