|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nagy tengerzúgását
Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos...
» Meddig szerelem?
Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz...
» Virágot szedtünk
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szell...
» Ballada a hajdani hölgyekről
Mondjátok, milyen véget ért
A szép római dáma,...
» Tűnődés
Kíváncsi játék és szeszély
a szerelem...
» Sohasem volt az szerelmes
Sohasem volt az szerelmes, aki
Mondja, hogy...
» 9. Szerelmes üzenet.
Siess pásztor zöld mezőkről,
siess Thirzis...
» Jég alatt alvó vérfolt
Szerelem, díszem te voltál,
nyáréjjel fölénk...
» Telepátia
Mikor sóhajtasz, sírsz távoli tájon,
itt...
|
