|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem...
» Kölyökkorom szerelmei
kölyökkorom szerelmei
legelső tán ha Jutka...
» Zikcene, zakcene, satöbbi
Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog,...
» Múzsa
Mintha egy hajszálon függne az élet,
úgy várom...
» Szerelem és nemes szív
Szerelem és nemes szív mindig egyek,
miként...
» Egy szőke leánynak
Lányka téged úgy kisérjen
A szerencse...
» Hold a fák közt
A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan,...
» Kérdés
A rét szereti-e
Jobban hűs patakját,
Vagy...
» Oh...!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám...
|
