|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha rám tekintesz
Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e...
» Száz szerelmes szonett
Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelh...
» Bimbók
Tavaszodik. Gyönyörtől
Liheg az ébredő...
» Jegenye lelkem
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a...
» A te tisztitó csókod
Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma...
» Mérleg
A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta...
» Üdvösség
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt...
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» Vágyak
Úgy-e, most jól áll a hajam megint!
És úgy-e,...
|
