|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tavaszi szeretők verse
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák...
» Mennyasszony-koszorus..
Mennyasszony-koszorus hajad
Minden szála legyen...
» Szusszanó
Szép vagyok? Szép!
Igazán? Gyönyörű!
Te tudod?...
» Mi a nő?
Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
» Be szépre-nőttél bennem
Be nagyra-nőttél,
Be szépre-nőttél bennem,
Én...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
» Kérdés
Mondjátok óh, hogy van-e dúsabb
És van-e mégis...
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» Fiam lelke
Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem...
|
