|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fehér rózsatő virága
Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől...
» Csipkerózsa
A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka...
» Az áhitott csömör
Csak egyszer, csak egyszer
Rakhatnék elébük...
» Amit csinálunk
Oly remek dolog,
amit mi csinálunk:
hőt, havat...
» Ahogy nyarakban
Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Szemed íve
Szemed szivem egész körülveszi,
édes táncával...
» (Szűz arcád...)
Szűz arcád kecseit forró ifjúi viránynak
Kellemi...
» Most
Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom...
|
