|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Között
A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin...
» Zenit
Az utunk felfelé ivel;
Minden csók, minden...
» Koldus
Örökre látlak szépség-verte szemmel
- Ó bús...
» Szeretlek!
Szeretlek, szeretlek!
Kimondom, kimondom!
El...
» Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat...
» Vilma emlékkönyvébe
Minden virágát életemnek,
Melyet még sorsom...
» Pipacsok
I.
Fel ne rezzentsd álmiból
Elmerengő...
» Boldogság
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére,...
» Kínai szerelem
Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a...
|
