|
A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb...
» Bimbók
Tavaszodik. Gyönyörtől
Liheg az ébredő...
» A boldogság titka
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom...
» Álmomban
Álmomban, Kedves, hosszú folyosókon
kétségbeesve...
» Ha valaki jönne
Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna...
» Midőn szerelmünk...
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak...
» Tarkómon jobbkezeddel
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a...
» Az Ő képe
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva...
|
