|
A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Leányélet
Szép aranyideim! be szerencséltettek,
Minden...
» A szerelem
Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled,...
» Megyünk együtt
Megyünk együtt, utunk mélyre, messze húz.
Én az...
» Nem szeretem, nem gyülölöm...
Nem szeretem, nem gyülölöm,
Nem keresem, nem...
» Külön világban
Külön világban és külön időben
éltél, be messze...
» Hiába hideg a Hold
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S...
» Gyöngysor
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá...
» Dal decemberben
Szép szeretőm itt a kék december,
elrepül a...
|
