|
A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kuporogva
Meleget munkáltam benned,
zugot,
hol...
» Könnye csillog...
Könnye csillog, arca nedves,
És borongva...
» Szemeid szeretem
Szemeid szeretem, s ők, szánakozva,
tudván,...
» Haladt...
Haladt és partot ért a sajka,
Kiszáll a vándor...
» Livia
Én néma lányom, titokzatos szépem,
Bús idegen a...
» Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a...
» Utazási vágy
Én menni kivánok,
Daru, gólya s a fecske ha...
» E holdas szépnek...
E holdas szépnek
története nincsen,
eredendő,...
|
