|
A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A csillagok
Hány szerelmes néz föl mélázva rátok,
Ti...
» Szerelem ez?
Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két...
» Elza szeme
Szemed oly mély midőn szomjazva ráhajoltam
Tükré...
» Marasztanálak, májusom
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhava...
» Egy régi szerelmes Velencében
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi...
» Koncert
Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
» Egy ismeretlen széphez
Sugár de teljes
A termeted,
Kis pille...
» Szilfa
A mélységet ismerem. Tapintom a gyökeremmel.
Te...
|
