A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szeretlek Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra...
» Romantikus ősz Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék...
» Koncert Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
» Lelkem kiszikkadt mezején Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot...
» A szépség üzenete Mily jóságokat szeretünk benned. Szépség, mily...
» Mi a nő? Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
» Csók a karodra A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út...
» Jer közel, édes... Jer közel, édes! Így, az ölembe,
Szép fejedet...
|