|
Milyen gyönyörrel szedtem eddig
Rímekbe a szerelmemet!
S a verseket, remegő hangon
Úgy olvasgattam el neked.
Nem voltak pompázó virágok.
Erdő, mező virága csak.
Nem fellengző, nagy vallomások
Csak szívből jött igaz szavak.
S azt hittem a szived megérti
Amit hozzá szivem beszél.
Míg egyszer aztán tavaszomra
Pár szavadtól, rászállt a tél.
Nem is gondoltad tán te jól meg,
Csak úgy kiröppent ajkadon:
Ha hazugság is, írjon verset,
Mindég szivesen hallgatom!
S azóta dehogy tudnék írni.
Dérütött réten nincs virág -
Elcsöndesült a rímek berke
Hangtalan, néma a világ...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Porladó szerelem
Hát van-e még tavasz, a föld vidul, ébred,
Hát...
» Erdőn
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
-...
» Menekülés
Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer...
» Lemondás
Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza...
» Elválás
I.
Egész világ van miközöttünk -
S hogy...
» Szerelem volt
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s...
» Beteljesül
A gyötrelmet már neveden hívom.
Rászegeztél a...
» Pillanatfelvételek az életből
Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.
A...
» Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve...
» Felajánlott béke
Ha elmész,
az a te dolgod.
De nem...
» Egy perc
Elmúlt évezredeknek és az
Utánam jövendőknek...
|
