|
Milyen gyönyörrel szedtem eddig
Rímekbe a szerelmemet!
S a verseket, remegő hangon
Úgy olvasgattam el neked.
Nem voltak pompázó virágok.
Erdő, mező virága csak.
Nem fellengző, nagy vallomások
Csak szívből jött igaz szavak.
S azt hittem a szived megérti
Amit hozzá szivem beszél.
Míg egyszer aztán tavaszomra
Pár szavadtól, rászállt a tél.
Nem is gondoltad tán te jól meg,
Csak úgy kiröppent ajkadon:
Ha hazugság is, írjon verset,
Mindég szivesen hallgatom!
S azóta dehogy tudnék írni.
Dérütött réten nincs virág -
Elcsöndesült a rímek berke
Hangtalan, néma a világ...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Erdőn
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
-...
» A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a...
» Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy...
» Lemondás
Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza...
» Ha azt mondaná az isten...
"Nem lesz sugár, nem lesz harmat,"
Ha ezt...
» Emlékül
Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá,...
» Én is vóltam szerelmes...
Én is vóltam szerelmes,
Sziveken győzedelmes,
V...
» Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve...
» Fogantatás
Csituljon el egy pillanatra
Az életóceán...
» Emlék-áldozat
Büszke gonddal ápolt kert virágait ha
Dallal...
» Szerelem volt
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s...
|
