|
Milyen gyönyörrel szedtem eddig
Rímekbe a szerelmemet!
S a verseket, remegő hangon
Úgy olvasgattam el neked.
Nem voltak pompázó virágok.
Erdő, mező virága csak.
Nem fellengző, nagy vallomások
Csak szívből jött igaz szavak.
S azt hittem a szived megérti
Amit hozzá szivem beszél.
Míg egyszer aztán tavaszomra
Pár szavadtól, rászállt a tél.
Nem is gondoltad tán te jól meg,
Csak úgy kiröppent ajkadon:
Ha hazugság is, írjon verset,
Mindég szivesen hallgatom!
S azóta dehogy tudnék írni.
Dérütött réten nincs virág -
Elcsöndesült a rímek berke
Hangtalan, néma a világ...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Barátomnak
Ilyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor...
» Távol zongora mellett
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos...
» Búcsú
Szavainkat már elszórtuk az utcán, kedvesem,
és...
» Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy...
» Köd szürkül...
Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén,
Eltünnek a...
» Fogantatás
Csituljon el egy pillanatra
Az életóceán...
» Emlékül
Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá,...
» Menekülés
Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer...
» Porladó szerelem
Hát van-e még tavasz, a föld vidul, ébred,
Hát...
» Kisirtam könnyeim...
Kisirtam könnyeim,
Kiontám vérem,
Ifju...
» Lemondás
Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza...
|
