|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmem karodban halott
Szerelmem karodban halott
Emlékszel-e hogy jött...
» Léda és a Sors
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én...
» Csillagod föl nem kél
Az alkonyati keresztútnál
liturgia ez: némán...
» Hiába hideg a Hold
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S...
» Vágy
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Zenit
Az utunk felfelé ivel;
Minden csók, minden...
» Nem szeretem, nem gyülölöm...
Nem szeretem, nem gyülölöm,
Nem keresem, nem...
» A szépség üzenete
Mily jóságokat szeretünk benned. Szépség, mily...
|
