Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A te tisztitó csókod Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma...
» Szerelem Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a...
» Szerelmes vers Állnék vigyázba érted, mint a fenyvesek,
S nem...
» Juliska Senkihez Juliska férjhez,
Én kivűlem, nem...
» Szilvafa Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák...
» Vasuti történet Csöpp állomás, kis kert előtte,
A kertben...
» Álom Egy álmot álmodék régmúlt napokban,
Csodásan...
» Nagy tengerzúgását Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos...
» Érted Csodálom a gyönge embert,
Kiről mondák, regék...
|