|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
» Fánnihoz
Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg...
» Elmúlt a nyár
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz…
És messze még a...
» Van olyan perc
Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja...
» Jelentés összefutásról
telefon: teénte máris indulj máris
csupáncsak-ha...
» Te türelem, te jóság..
Te türelem, te jóság!
Te kedves, drága,...
» Hajnali nyomok
Látom: ma erre jártál,
Nyomot hagytál a...
» Végtelenül
Tenger,
istenemre
tenger!
Minden...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
|
