|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szerelemhez
Psyche bíbor kebeléből
Repülj le...
» Szerelem ez?
Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két...
» Lelkemből szólva
Ne kérdezz a szavakról többet, ó, barátom,
A...
» Játék
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre...
» Szilvafa
Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák...
» Az örömhez
Öröm, te csalfa vendég,
Te lenge nád!
Mi ért...
» Elküldém az első lánynak...
Elküldém az első lánynak,
Kit szeretek, első...
» Más kell
Elég a halódás. Nem izgat engem
a magány, a...
» A szeretet nem puszta szó
Midőn rámleltél olyan voltam mint egy kivetett...
|
