|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kocsizó
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess...
» Quattrocento
Templomi csöndben,
hol örök-mécs lobog
s...
» A feredés
Nini, szemeim, ide nézzetek,
Ni, e kis...
» Pók-románc
Pók-korában jól ismertem
kegyedet.
Lenge háló...
» Nyüzsög a boldogság
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be...
» Szerelmes kelletés
Édes, az én arcom sápadt
s nem lesz soha...
» Most
Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
» Első szerelem
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak,...
|
