|
A szemedet, mely mindig odafordul,
hol én vagyok és kelni, bukni lát,
és el nem unja nézni ezt a zordul
szövődő, egyhangú tragédiát,
a szemedet, mely az imént is, este,
mikor kigördült velem a vonat,
tűnőben is még arcomat kereste
és nézte, nézte imbolygásomat,
a szemedet távolból, gondolatban
megcsókolom és köszönöm neked,
hogy a szemed engem néz szakadatlan
hét éve már, hogy néz, néz, nézeget.
Még éjjel is, ha alszol már, az álmok
ködében is ott ring bús homlokom.
Bocsáss meg, hogy mindig elébed állok
s előled a világot elfogom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tercinák madarakról
Oly messze már a nyár, oly messze már,
mint bús...
» Az én lelkem feketébe öltözik...
Az én lelkem feketébe öltözik,
Cziprusfának...
» Halott szerelmes verse
Ma már nem úgy szeretlek téged:
csak úgy, mint...
» Őszi hangulat
Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja...
» Megszakadt hur...
Megszakadt hur utóhangja -
Száll feléd...
» A beteg leány
Megvan az én szivem sértve,
Halálosan...
» Elmondottam...
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett...
» Empire-szoba
A hófehér szobán mécsfény lobog,
selyemdagály...
» Gyöngysor
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá...
|
