|
A szemedet, mely mindig odafordul,
hol én vagyok és kelni, bukni lát,
és el nem unja nézni ezt a zordul
szövődő, egyhangú tragédiát,
a szemedet, mely az imént is, este,
mikor kigördült velem a vonat,
tűnőben is még arcomat kereste
és nézte, nézte imbolygásomat,
a szemedet távolból, gondolatban
megcsókolom és köszönöm neked,
hogy a szemed engem néz szakadatlan
hét éve már, hogy néz, néz, nézeget.
Még éjjel is, ha alszol már, az álmok
ködében is ott ring bús homlokom.
Bocsáss meg, hogy mindig elébed állok
s előled a világot elfogom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Empire-szoba
A hófehér szobán mécsfény lobog,
selyemdagály...
» A beteg leány
Megvan az én szivem sértve,
Halálosan...
» Tercinák madarakról
Oly messze már a nyár, oly messze már,
mint bús...
» Megszakadt hur...
Megszakadt hur utóhangja -
Száll feléd...
» Őszi hangulat
Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja...
» Találkozás
Túlsokat álmodtam, álmodtam rólad.
Túlsokat...
» Elmondottam...
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett...
» Az én lelkem feketébe öltözik...
Az én lelkem feketébe öltözik,
Cziprusfának...
» Fűzek között
Szamosmenti füzek között
Elmerengve járok...
Bó...
|
