|
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.
Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
» Tűnődve, egyedül..
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Csók
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein...
» Szerelemhez
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a...
|
