|
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.
Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tűnődve, egyedül..
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú...
» Eszembe jutott
Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Féltett boldogság
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
|
