|
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors nagyon elágazik.
Közel, távol, mélységbe, magasságba
Szertefuttatja gyökérszálait.
Fülledt közelen, szellős messzeségen,
Bús mélységen, zord magasságon át:
Mindenki úgy, ahogy neki kimérték,
Ragadja meg a sorsa fonalát.
Az egyik fonál Lédához vezet:
Tűz, vér, piros kéj, fekete halál.
A másik végén szemérmes leányka,
Aranyhajú jövendő anyja áll.
Kerül, fordul a harmadik fonál,
S végül csak a hiú Évához ér,
Akivel csupán játszani lehet,
S aki játszik a játék kedviér'.
Futnak még száz irányba fonalak,
Minden fonál végén egy nőalak,
S mintha mind egy sors változata lenne.
De én rejtettebb kútfőre akadtam,
Szerelem útját hogy elhagyogattam:
Én, én a Testvért fedeztem fel benne.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A viaszbaba
Sovány, kicsiny volt nem magaska,
Füle helyén...
» Kötődés
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben...
» Melletted
Rosszat nem mondhatsz rám, amit
meg ne...
» Mindig csak Neked
Csak egy verset költögetek
Évek óta, mindig...
» Pillanatok
Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de...
» És mégis megvártalak
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az...
» Száz hűségű hűség
Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó...
» A türelem bilincse
Üzenem:
Vedd magadra a türelemnek
Rozsdás...
» A sok ábrándból...
A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál...
» Hogyan?
Mint rózsa, ki még bimbó, halvány.
Mint alvó...
» Ártatlanul
Mikor szemed ittasultan
a fák levélkoronáján...
» Egyszerű dal
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A...
|
