|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sasok szerelmi harca
Folyó partján haladva (reggeli sétán),
a légben...
» Tavaszkor
Mikor az égen
Mosolygón, szépen
Tavasz sugára...
» Látogatók
A házakat elnyelte a hó
az utakat befújta a...
» Első szerelemérzés
Ifjúságom reggelében
Szívem bút nem...
» Megálmodtam...
Megálmodtam egy álomban
Nagy hűtelenséged:
Rózs...
» Oly kedves, tiszta, szép vagy...
Oly kedves, tiszta, szép vagy,
akárcsak egy...
» Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst...
» Mondják, hogy szép
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mond...
|
