|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Most a szív
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye...
» Késő vágy
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek...
» Akit igaznak hittél
Akit igaznak hittél, gyáván elárult téged,
kit...
» Csodák
Felötlik,
valami piros, kékes délibáb,
s...
» Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss...
» Az elhagyott
Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge...
» Minden levél
Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál,...
» Ez megesküdt szép pár...
Ez megesküdt szép pár reád az áldásom,
Sőt...
|
