|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Leányka, szíved is
Leányka, szíved is elnémul köreinkben.
Komoly...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» A nagy szerelemről
A nagy szerelemről
Nem maradt meg semmi.
A...
» Lyánka gyötrelme
Ó égető kín,
Ó gyötrelem
Viszonláng nélkül
A...
» Hogy váltunk el mi ketten
Hogy váltunk sok évre
Némán, könny között,
Szív...
» Ősz előtt
Már csak a holdfény ég felettem:
A napsugarat...
» Hideg széllel
Hideg széllel elegy jeges eső esik,
Hallom,...
» (ismeretlen)
Egyszer majd elmegyek hozzád,
megmelegítem...
|
