|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nagy ajándékok tora
Ökölnyi rubinkövet adok,
Akaszd a nyakadba s...
» A dal szárnyára veszlek
A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek,...
» Asszonysziv
Kicsi asszonyszív, törékeny játék,
Ha a kezembe...
» Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő...
» Vers
Oh ki kirkedhetnék jó szerentséjével
Annak...
» Ó, meddig
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézn...
» Énekek éneke
Szép vagy, ó szerelmesem, szép! Lábadat saru...
» Álmok
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus...
|
