|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fehér éjszakák
Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk...
» Lábnyomok
Fiatal voltam. Hazavittelek
az erdőn át a...
» Ne kérdezd kedvesem
Ne kérdezd, kedvesem, hogy min tűnődöm...
» Mert irgalomból adtad
Bár fénylőbb volt a legfénylőbb örömnél,
a...
» Tavasz
Tavasz a drágám, és én szeretem.
Ő az eső, a...
» Gyűlölök és szeretek
Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én...
» Jó bor, szép szem
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a...
» Ha valahol...
Ha valahol társaságban
Rajtam egy kis vidámság...
|
