|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Emlékszel-e?
Emlékszel-e, hogy eljátszottunk
A ház előtt az...
» Viszont
Én látom benne azt amit Isten is lát
megföllebbe...
» Láz
De jó, hogy jöttél, drága. Soha jobbkor.
Lázam...
» Mégis...
E bánatot magammal hurcolom,
Ez ódon poggyász...
» Kristály
Budapesten jár most a kedvesem,
biztosan átmegy...
» A szépség üzenete
Mily jóságokat szeretünk benned. Szépség, mily...
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Nem adom vissza
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet.
De...
|
