|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Reménytelenül
Emlékedtől ha szabadulni bírnék,
mily boldog...
» Lillimhez
Némán hallgat az éj, s titkunkat béfedi,...
» Könyörgés
Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma...
» Menyasszonyomhoz
Ölelve tartlak,
Ölelve végre!
Te hév...
» Volt egyszer egy szerelem
Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam, menj...
» Száz hűségű hűség
Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó...
» Pórleány
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv...
» Enyim Juliska
Örömömnek gyönyörű hajnala tetszik!
Jegyesem...
|
