|
E holdas szépnek
története nincsen,
eredendő, teljes:
ha a szép valamely
jelet visel:
szeretője volt,
s megváltozott.
Mint álmodás,
lejtése más,
ha nap halad,
széjjelszakad;
túl-gyors az idő, és
a szív szeszélyes
hazajáró lelke
őt veszti epedve.
De sose lépett
közelébe a lélek,
nem vitte véghez
a lomha kísértet;
míg elvonul,
szerelem ne nézzen
ez édességre,
se gond ne érjen
örök szemébe.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az én nótám
Hajh, miért születtél
Magas palotába'?
Mért...
» Szerelmeslevél
Csend van, a lomb közt fényküllő remeg,
lidérc...
» A szó
Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán...
» Madár csőrében virág
Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
Van-e...
» Reggeli Séta
Fehérszínű apró felhők
Futkosnak az ég...
» Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik...
» Vilma könyvéből
Kedves kisasszony, mondok valamit:
e szó:...
» Sohasem
Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt...
» Kit szeretek?
A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom...
» Primavéra
Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra...
» Hiába hideg a Hold
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S...
|
