|
Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez,
nem leltem másik szenvedőt.
Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szeliden.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mese a szerelemről
Hol volt, hol-nem-volt ország
hol-nem-volt...
» Fehér rózsatő virága
Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől...
» Minden ágon, minden bokron...
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány...
» Három napja
Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintá...
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
|
