|
Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez,
nem leltem másik szenvedőt.
Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szeliden.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha szomorú...
Ha szomorú vagyok most is,
Mikor tudom, hogy...
» A csúcsokon
A csúcsokon.
Fönt. Csak mi ketten,
így :...
» Vallomás
Nemcsak téged
szeretlek, akitől jutalmul s...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Szerelemvágy
Szeretnék már szeretni újolag...
Mit ér a kert,...
» Tószunnyadó
Tószunnyadó békességgel,
elülő végtelenséggel
ó...
» Szerelem
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád:...
|
