|
Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez,
nem leltem másik szenvedőt.
Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szeliden.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mert túlságosan akarlak
Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig...
» Szerelem
Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
» Vaskohó
Erdő szélén,
a hegy tövében
sistergő...
» Ha kék szemed ég volna
Ha kék szemed ég volna, úgy
Ránéznék...
» Ősz
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú...
» Emlékszel-e?
Emlékszel-e, hogy eljátszottunk
A ház előtt az...
|
