|
A liljomokba ritka mámor:
fehérek, kényesek, finomkák.
Kelyheiket körülrajongják.
Ezüstjük tán a Nap porából.
De, meglegyintve nyárszakától,
holt szirmaik a kertre ontják.
A liljomokban ritka mámor:
fehérek, kényesek, finomkák.
Megrészegülök, valahányszor
emlékszem, hogy magukba oldták
a lelkemet s mily messzehordták
révületükben, égi szárnyon...
A liljomokban ritka mámor.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogyne szeretnélek
Ha nevet egyik szem, vagy könnyektől ázik,
Szint...
» Lélekszirteken
A lelkem életért zugó tavában
Rimek lapulnak,...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Éji furulyaszó
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A...
» A rózsa csügged
A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári...
» Szent Abbondio napja
Ragyog a menny, mikéntha gyémánt volna
S túl...
|
