Nem szeretlek!

Nem szeretlek! - Nem és nem! Nem szeretlek!
Mégis, bánat emészt, ha nem vagy itt;
irigylem a kék eget is feletted,
s - mert láthatnak - boldog csillagait.
Nem szeretlek! - Ám - okát nem tudom -
helyesnek érzem, bármit is teszel,
s magányosan gyakran száll sóhajom:
miért más mind, ki szivemhez közel!
Nem szeretlek! - De búcsúzás után
gyűlölt zaj bármi hang, ha megtöri
bennem a csengést, mely hosszan, puhán
szavad zenéjét ismételgeti.
Nem szeretlek! - De lágy tekinteted
mély kékje fenn az égen, éjszaka,
szememnek tiszta fénnyel megjelent,
s oly gyakran, mint még senkié, soha.
Tudom, hogy nem szeretlek! - Ám - beh kár! -
másnál nem lel bizalmat nyílt szivem,
s megmosolyog gyakran, ki erre jár,
látván, hogy jöttöd várom szüntelen.