Óh, izgalmak rokonsága! Vakít
a roppant hő, olvadt anyagait
keveri benne, ércet, salakot
együtt lazít a legfőbb láz, s ahogy
a napban a szárnyrakelt elemek,
test s lélek egy káprázatban lebeg,
testben-lélekben egy isten. Soha
nem tudtam én, később se, micsoda
erők fújtak rám, s vittek, tollpihét,
és hogy annyit magyarázkodtam, épp
a zavar tette, a rémület, a
csodálkozás: az Egy alázata
a sokba, szennybe, le, s a Szellemé,
s az ő kiváltsága az ég felé
röppenni megint, tisztán, fényesen,
hogy keveredjék a fenn és a lenn:
szent minden csók és minden őrület,
ha végtelen vágy tölti a szivet.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kis felhő szürkéllett az ég-magasban Kis felhő szürkéllett az ég-magasban.
Mint...
» Tünemény Mikor először tünt elém,
drága volt, mint egy...
» Hajnali csók Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba...
» Megcsókolom csók-kisasszonyt Megcsókolom Csók-kisasszonyt,
Ki biztosan finom...
» Nyilvános titok Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem...
» Mikor a nagymama... Mikor a nagymama kiment a konyhába,
magunkra...
» Ébredés a neveddel Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» A szerelmes vitézhez Ámor múlattába
Egy sisak aljába
Nefelejcset...
|