|
Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a havat.
Tél volt. Fehér, szomorú éjjel,
Amikor szivem rád akadt.
Ezüst árnyként suhantál keresztül,
Mint menekülő fájdalom,
Nyomodban ciprusok sarjadtak,
A halálarcu friss havon.
Ugy éreztem: halni menekültél.
De én, az élet vándora,
Kis kezedet szivemhez vontam
És kértelek: ne menj oda.
Az életet megtaláljuk ketten.
Keresni: visszahívtalak.
És hullt a hó, mint selyem álom,
Virág nőtt lábaink alatt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az örömhez
Öröm, te csalfa vendég,
Te lenge nád!
Mi ért...
» Klárikához
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a'...
» Ketten vagyunk...
Ketten vagyunk a kis szalonban,
Szemembe néz,...
» Van olyan perc
Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja...
» Úton
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy...
» Sándor estéjén
Könnyeim peregnek,
Szívem majd megszakad,
Kimon...
» Bárhová lépek
Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és...
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» A végén
Szótlanul nézlek és nem érzek semmit,
várok...
|
