|
Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a havat.
Tél volt. Fehér, szomorú éjjel,
Amikor szivem rád akadt.
Ezüst árnyként suhantál keresztül,
Mint menekülő fájdalom,
Nyomodban ciprusok sarjadtak,
A halálarcu friss havon.
Ugy éreztem: halni menekültél.
De én, az élet vándora,
Kis kezedet szivemhez vontam
És kértelek: ne menj oda.
Az életet megtaláljuk ketten.
Keresni: visszahívtalak.
És hullt a hó, mint selyem álom,
Virág nőtt lábaink alatt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mérleg
A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta...
» Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny...
» Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomo...
» A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy...
» Áldott kezek
Sötét, nyomasztó éj borult reám,
Sápadtan...
» Keserű kín
Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a...
» Ó ne sirasd
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy...
» Vágy
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz,...
» Apage
Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Keritő...
|
