S megint a gyepszegélyes homokút,
aztán a tág kép, föl, a réten át,
aztán, mint húsz évig, a sok virág,
aztán a remény, hogy tán, éppen úgy,
mint egykor, elém szalad: újra búg
a gerle, szív suttog és minden ág:
őt jelzi az édesedő világ
(bár, mint a tavasz, az is szomorúbb:
tudja, hogy játszik)... Aztán domb, kövek,
aztán a végső hajlat, sietek,
aztán a jázminsor a rács megett,
aztán háza teteje, ablaka,
aztán egy kis kéz, aztán ő maga:
aztán a Nem, a Most Sem, a Soha.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Most a szív Most a szív nyugodni vágyik,
Szenvedélye...
» Ne sértsd meg... Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó...
» Ha mennél hideg szélben Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten...
» Szerelmem, viziisten Szerelmem szép viziisten,
viziisten távoli...
» Fohász örök szerelemért Gondolatban mindig tiszta voltam,
istennőm...
» Ki vagy? Nem tudom, szólítják-e még galambomnak a...
|