|
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti ködét,
köhögtetéssel ver, üzen
a vizes, tornyos sűrűség,
világosság fényes fején
az öreg szín már vetkezik,
elhagynak szabad éveim,
vidámságom sötétedik,
csak egyedül fúlok, falok,
se takaróm, se szeretőm,
ha elaluszom meghalok.
Félek az idegen időn.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Magam vagyok
Magam vagyok és csak magányra vágyom,
magamra...
» Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hag...
» Leselkedő magány
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan...
» Vársz
A mélyben a szélre vár a város.
Te vele...
» Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És...
» Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok...
|
