|
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti ködét,
köhögtetéssel ver, üzen
a vizes, tornyos sűrűség,
világosság fényes fején
az öreg szín már vetkezik,
elhagynak szabad éveim,
vidámságom sötétedik,
csak egyedül fúlok, falok,
se takaróm, se szeretőm,
ha elaluszom meghalok.
Félek az idegen időn.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A magánossághoz
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba...
» Vársz
A mélyben a szélre vár a város.
Te vele...
» Magam vagyok
Magam vagyok és csak magányra vágyom,
magamra...
» Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok...
» Leselkedő magány
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan...
» Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hag...
|
