|
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti ködét,
köhögtetéssel ver, üzen
a vizes, tornyos sűrűség,
világosság fényes fején
az öreg szín már vetkezik,
elhagynak szabad éveim,
vidámságom sötétedik,
csak egyedül fúlok, falok,
se takaróm, se szeretőm,
ha elaluszom meghalok.
Félek az idegen időn.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Magány
Mint héjj az almát, borít a magány,
körülkerítet...
» Vársz
A mélyben a szélre vár a város.
Te vele...
» Jaj...
Féltékeny élet a magányos élet
s mint sárga...
» Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok...
» Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hag...
» Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És...
|
