|
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti ködét,
köhögtetéssel ver, üzen
a vizes, tornyos sűrűség,
világosság fényes fején
az öreg szín már vetkezik,
elhagynak szabad éveim,
vidámságom sötétedik,
csak egyedül fúlok, falok,
se takaróm, se szeretőm,
ha elaluszom meghalok.
Félek az idegen időn.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vársz
A mélyben a szélre vár a város.
Te vele...
» Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És...
» Leselkedő magány
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan...
» Tatjána levele Anyeginhoz
Nem te vagy itt árnyék-alakban
s nézel reám e...
» Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok...
» Szeretnék szeretni
Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen,...
|
