|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A virágnak megtiltani nem lehet...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne...
» Várj reám
Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz...
» Leányok
Teljes egész életemben
Nem gyűlöltem, csak...
» Te
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint...
» Nem nevezném egyébnek
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett...
» Ajándék
Ajkamba szállott pirosló vérem,
Hogy közelgő...
» Most még feledj el...
Most még feledj el! most a kikelet,
A te...
» Minden órám...
Minden órám csüggesztő magányom
Néma csendén...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
|
