|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mély tengernek mélységében...
Mély tengernek mélységében
Terem a drága gyöngy...
» Az első mosoly
Reggelre megtérek ide melléd
onnan, a csodákkal...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Kezemben tartom a szivedet
Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet:...
» Csal
Völgy homályán, fák hüsében,
Kert megett,
Zeng...
» Feladat
Lemondani és fejet hajtani
Egy sértett asszony...
» Megint tavasz...
Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben...
» Volna lelked
Volna lelked elszakadni tőlem?
Nem lágyít meg...
» Szememet lehúnyom
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak...
|
