|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» (ismeretlen)
Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul,...
» (Szűz arcád...)
Szűz arcád kecseit forró ifjúi viránynak
Kellemi...
» Szerelem
Kutyánk vinnyog a kertben és boldog
nyelvvel...
» Boldogtalan vagyok...
Boldogtalan vagyok,
Mert nagyon szerettem.
Kere...
» A rózsa csügged
A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári...
» Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomo...
» Octaviához
Ha bor, barát és tréfa hív,
S a víg órán kacaj...
» Primavéra
Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra...
» Szegény szeretkezéseink
Ha csak a testedet szerettem,
csak a te...
|
