|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» Én régi mátkám
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál...
» Szerelem
Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy -...
» A Léda szíve
Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak...
» Ketten
Ott te, a vízen keresztül
fehér rózsáddal...
» Szakítás
Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rád időm.
Hazud...
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
» Nyugasztaló
Már rég nem gondolok felőled,
A szerelem ma...
» Útban a kedveshez
Híd, le ne törj; nagyon remegsz!
Szirt, rám ne...
|
