|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Oh...!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám...
» Tizennégy sor
Hogy ifju tested átsüt a halálon,
másfélezer...
» Köd szürkül...
Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén,
Eltünnek a...
» Oly szép a nyári éj...
Nem illik, ma a szerelemről
Pajkos, tüzes dalt...
» Szerelmeslevél
Csend van, a lomb közt fényküllő remeg,
lidérc...
» Így
Halkan mondjad, - hangosan hallik, -
vissza ne...
» Becéző, simogató kezed
Simogass csak, olyan jó a kezed,
megint...
» Ha rám tekintesz
Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e...
» Egyszerű dal
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A...
|
