|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve...
» Ahogy itt jár-kél
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes...
» Lelkeknek egyessége
Ha tudott rólad, aki csókol, és
ha tudom, hogy...
» Mikor mondom már?
Mikor mondom már: "Asszonyom,
Elmult a harc,...
» Óda a nyugati szélhez
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
hulló lomb...
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» Álmodom egy nőről
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
forró és...
» Annabál
Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak...
» Rhédey Catharina kis-aszszonyhoz.
Meg láta Ámor
Egy kis Leánykát, -
Szép, és...
|
