|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A Dunán
Folyam, kebled hányszor repeszti meg
Hajó...
» Csontig meztelen
A homlokod már egész meztelen
s szemed két...
» Kései vallomás
Uram, hallgasd meg könnyes asszonyod
kései,...
» Ha azt hallod majd...
Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb...
» Lelkemből szólva
Ne kérdezz a szavakról többet, ó, barátom,
A...
» Méh-történet
Kimondtam a szót, mire készültem régen,
Terveket...
» Szememet lehúnyom
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak...
» A multért
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak...
» Az én lelkem feketébe öltözik...
Az én lelkem feketébe öltözik,
Cziprusfának...
|
