|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mi a szerelem?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
...
» Fölöttem süt a hold
Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal?...
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
» Aranykorsó...
Aranykorsó: teli életitallal,
Örömfészek: tele...
» Végre!
Itt vagy végre hő karomban
Szívem, lelkem...
» A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S...
» Kicsi lány még a kedvesem
Kicsi lány még a kedvesem,
kicsi lány még a...
» Egy festett nefelejts alá
Melyet egykor hű kezekkel
Szedtem a mély...
» Egy büszke várkisasszony lovas képéhez
Sólymod vagyok, a kezeden ülök,
Egy pillantásod,...
|
