|
A sárga lomb megreszket,
levél hull, jön a dér. -
Ó, minden, ami kedves,
elmúlik, sírba tér.
Az erdőbe a napnak
ernyedt sugara vesz.
Tán a búcsúzó nyárnak
utolsó csókja ez...
Sírni, zokogni tudnék,
érzem - valami tép.
Most, hogy bucsút kell vennünk,
felújul ez a kép:
el kell hagyjalak téged,
s tudom: meghalsz te már!
Te vagy a haló erdő,
én a bucsúzó nyár.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Utóhang
1
Az én tragédiám rövid volt,
szenvedtem,...
» Ámelihez
Veled való múlatásom
Táplálta életemet,
Tőled...
» Süllyedni kell
Milyen szép volt fehér kezed,
milyen...
» Barna leány
Barna lánynak bús a szíve,
Könnyektől ázik két...
» Éva Ádámhoz
Veled vagyok, s megszűnik az idő
s változó...
» Lélektől lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Az ismeretlen Ada
Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez,...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
|
