|
Tudom, hogy fog még írni!...
Majd, ha a tavasz eljő,
Vágtatva kavarog sok sötét felhő,
A tavaszi viharok idején.
Eszébe jut... egy könny... egy dal... meg: én.
Nem levél lesz az: a vágy sóhaja!
Párját hívó dalos madár szava,
Tavasz okozta öntudatlan mámor,
Mely könyörög, hív, sóhajt - s már nem vádol.
Tudom, hogy írni fog, remegve várom.
Erről szövődik bennem minden álom,
E levéllel van a lelkem tele,
Ez a holnap csodás ígérete!
...Ott találom majd az asztalomon.
Kigyúl tőle az arcom, homlokom.
Tudom, majd minden könnyem rája hull,
S tudom, hogy visszaküldöm olvasatlanul.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az apáca
Láng emészti keblemet
Láng, nem mondható,
Szenv...
» Eltüntél, mint a szép nyár...
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Kacér...
» Emlékkönyvbe
Több éve már, hogy nálam van e lap,
Több éve...
» Vágy
Minden atomra fény szitál;
Az égbolt...
» A szerelemről
Rózsák között Kupidó
Egykor, kicsinyke...
» Népdalok a kornak
I
Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha...
» Mért nem születtél te...
Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott...
» Octaviához
Ha bor, barát és tréfa hív,
S a víg órán kacaj...
|
