|
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz s valami égi hóbort.
Olyan vadul ragadta meg kezünk,
hogy fájt s a szája reszketett.
Szerette volna itt marasztalni,
mit egyre csak hajszolt, az életet.
Aztán, mikor megtudta, hogy hiába,
szó nélkül átment a másik szobába.
Vizespohárba szörnyű mérget öntött
s hanyatt esett, már ott feküdt meredten,
mert százezer halált ivott belőle,
a nagyszerű, a mindig telhetetlen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Magdolna
Szép s ifju volt, forró vér áldozatja;
De...
» Az erdőben
Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,
Szeretem a...
» Phyllis
Phyllis haragra gerjed,
S bosszút kiált...
» Aranyos ajkaid
Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagzó...
» Én fekszem itt
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse...
» Ne féltselek
Ne féltselek?
Hát parancsold meg,
Hogy ne...
|
