|
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt,
s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét,
emléked híva, majd rebbentve szerteszét.
Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben,
elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen,
Igérő titkokat kutatva ostobán,
Kapkodni lázasan egy tűnt igéd után,
Mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet,
enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked
s leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Phyllis
Phyllis haragra gerjed,
S bosszút kiált...
» Ima
Isten, ki élsz, isten ki úr vagy,
Itt lenn a...
» Egy leány emléke
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz...
» Itt lakik ő
Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
Elutazott...
» Az erdőben
Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,
Szeretem a...
|
