|
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt,
s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét,
emléked híva, majd rebbentve szerteszét.
Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben,
elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen,
Igérő titkokat kutatva ostobán,
Kapkodni lázasan egy tűnt igéd után,
Mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet,
enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked
s leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az erdőben
Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,
Szeretem a...
» Phyllis
Phyllis haragra gerjed,
S bosszút kiált...
» Én fekszem itt
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse...
» Egy leány emléke
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz...
» Magdolna
Szép s ifju volt, forró vér áldozatja;
De...
|
