|
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Letörték legszebb ágamat,
Hajtottam újat s csöndesen
Megülték, mint a madarak,
A vágy, a jóság s szerelem.
S ha őket is elűzte mind
A végzet, mégis megmaradt
Egy álom, fájó és szelid,
Mint csíra tiszta hó alatt:
Hogy nem hiába nyílt az ág,
Madár hiába nem dalolt,
Hogy mindig lesz nekünk hazánk,
Ó jegenyék, ó csillagok!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csalfa sugár
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem...
» Zaj, estefelé
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám...
» Fánnihoz
Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg...
» Vaskohó
Erdő szélén,
a hegy tövében
sistergő...
» Boldog vagyok...
Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma...
» A szerelem és koponya
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e...
» Bűztül üdült s füsttűl ürült tüzű szűzrül
Szűz! űzfűz fűlt bűz? - űzfűz füt, füstül ürült...
» Kedves
Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
ála...
» Más kell
Elég a halódás. Nem izgat engem
a magány, a...
|
