|
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Letörték legszebb ágamat,
Hajtottam újat s csöndesen
Megülték, mint a madarak,
A vágy, a jóság s szerelem.
S ha őket is elűzte mind
A végzet, mégis megmaradt
Egy álom, fájó és szelid,
Mint csíra tiszta hó alatt:
Hogy nem hiába nyílt az ág,
Madár hiába nem dalolt,
Hogy mindig lesz nekünk hazánk,
Ó jegenyék, ó csillagok!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vallomás
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon...
» Barátság, szerelem
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki...
» Anakreon XL. óda
A rózsák közt Cupido
Egy elrejtett méhecskét
Ne...
» Tószunnyadó
Tószunnyadó békességgel,
elülő végtelenséggel
ó...
» Leánykérés
Fehérzimankós téli éjszaka
Éjféli miséről...
» Klárikához
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a'...
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» Kuporogva
Meleget munkáltam benned,
zugot,
hol...
» Külön világban
Külön világban és külön időben
éltél, be messze...
|
