|
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Letörték legszebb ágamat,
Hajtottam újat s csöndesen
Megülték, mint a madarak,
A vágy, a jóság s szerelem.
S ha őket is elűzte mind
A végzet, mégis megmaradt
Egy álom, fájó és szelid,
Mint csíra tiszta hó alatt:
Hogy nem hiába nyílt az ág,
Madár hiába nem dalolt,
Hogy mindig lesz nekünk hazánk,
Ó jegenyék, ó csillagok!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nem félek én a városi uraktól...
Nem félek én a városi uraktól,
Nekem még a...
» A boldog
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e...
» Orgonafa
Orgonafa kék virága
kihajlik a kert aljára
Biró...
» Csók a karodra
A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út...
» Hazugság nélkül
Hogy ámítni nem tudtuk egymást,
Friggyé ez úgy...
» Nagy tengerzúgását
Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos...
» Évfordulón
Jövök elédbe csókkal és virággal,
E tiszta...
» Ahogy nyarakban
Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű...
» Anakreon XL. óda
A rózsák közt Cupido
Egy elrejtett méhecskét
Ne...
|
