|
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Letörték legszebb ágamat,
Hajtottam újat s csöndesen
Megülték, mint a madarak,
A vágy, a jóság s szerelem.
S ha őket is elűzte mind
A végzet, mégis megmaradt
Egy álom, fájó és szelid,
Mint csíra tiszta hó alatt:
Hogy nem hiába nyílt az ág,
Madár hiába nem dalolt,
Hogy mindig lesz nekünk hazánk,
Ó jegenyék, ó csillagok!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tavaszi szeretők verse
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Mikor az uccán átment a kedves
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek...
» Be szépre-nőttél bennem
Be nagyra-nőttél,
Be szépre-nőttél bennem,
Én...
» Pórleány
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv...
» Hogy lehet
Hogy lehet Valakit ennyire szeretni?
Hogy lehet...
» A te tisztitó csókod
Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma...
» A tökéletes szépségről
Köd-szemhéj, álom-árnyu szem,
a költő fárad...
» Ajánlás
Mit akarok? - Hiába minden.
Sohsem érezted...
|
