|
Tél van, hólepte szép fehér hideg tél,
elmúlt a földről bűbáj, szín és élet,
Csak csöndes álom - s vágyak végtelenje,
mely tetszhalott szívemben újra éled.
Miért vágyódnék fakadó tavaszra?
miért várnám a rózsa felnyílását,
Mért áhítnám az élet tünde fényét,
ha már előre látom elmúlását?
Magányos szívem néha visszadobban
más szív vigasztaló gyöngéd szavára,
Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek,
gyöngéd vigasznak keserű az ára?
Mit ér, hogy van még nehány jó barátom,
hogy szívem érez, hisz, remél, szeret?
Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem,
mint őszi fáról hervadt levelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Hang a lenmezen
Most itt van Ő, a hangját hallgatom,
milyen...
» Magányosság
Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó...
» Ultima ratio
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kívánj...
» Árva szerető
Sírt már sokat. Nem alhatik a lány.
Mások...
» Téli rege
Hamvadó tűz mellett ülök a szobában,
Álmodásra...
» Magunkba
Engedelmesen sietnek utánam
nem űzöm őket nem...
» Májusi eső
Mint anya gügyögő gyermekére,
még az imént...
|
