|
Tél van, hólepte szép fehér hideg tél,
elmúlt a földről bűbáj, szín és élet,
Csak csöndes álom - s vágyak végtelenje,
mely tetszhalott szívemben újra éled.
Miért vágyódnék fakadó tavaszra?
miért várnám a rózsa felnyílását,
Mért áhítnám az élet tünde fényét,
ha már előre látom elmúlását?
Magányos szívem néha visszadobban
más szív vigasztaló gyöngéd szavára,
Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek,
gyöngéd vigasznak keserű az ára?
Mit ér, hogy van még nehány jó barátom,
hogy szívem érez, hisz, remél, szeret?
Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem,
mint őszi fáról hervadt levelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Predesztináció
Ez így rendeltetett:
Hogy ne lehessek soha...
» Magányosság
Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó...
» Téli rege
Hamvadó tűz mellett ülök a szobában,
Álmodásra...
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Az életből
Kis csendes házban, a falun kivűl,
Szegény agg...
» Agglegény-nóta
Azt se tudom, mit csinálok,
Ugy meguntam a...
» Láthatatlan koszorúk
Messze van a sírod tőlem
S talán el is van...
» Árva szerető
Sírt már sokat. Nem alhatik a lány.
Mások...
|
