|
Tél van, hólepte szép fehér hideg tél,
elmúlt a földről bűbáj, szín és élet,
Csak csöndes álom - s vágyak végtelenje,
mely tetszhalott szívemben újra éled.
Miért vágyódnék fakadó tavaszra?
miért várnám a rózsa felnyílását,
Mért áhítnám az élet tünde fényét,
ha már előre látom elmúlását?
Magányos szívem néha visszadobban
más szív vigasztaló gyöngéd szavára,
Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek,
gyöngéd vigasznak keserű az ára?
Mit ér, hogy van még nehány jó barátom,
hogy szívem érez, hisz, remél, szeret?
Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem,
mint őszi fáról hervadt levelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Májusi eső
Mint anya gügyögő gyermekére,
még az imént...
» Magányosság
Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó...
» Tudatlanság
Tudok vigan nevetni,
Tudok hiven szeretni,
S...
» Láthatatlan koszorúk
Messze van a sírod tőlem
S talán el is van...
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Ultima ratio
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kívánj...
» Predesztináció
Ez így rendeltetett:
Hogy ne lehessek soha...
» Magunkba
Engedelmesen sietnek utánam
nem űzöm őket nem...
|
