|
Most én épp oly egyedül vagyok,
mint ahogy régesrég kivántam.
Kinyitom a kis csöndes ablakot.
Most én mindig szomoru leszek.
Az ablakomból kitekint a szívem,
némán, mint a behódolt váteszek.
Most minden várás elmúlott felőlem
s úgy kér csókokkal meghintett fejem,
hogy bányáiból magamat kiöljem.
Valaha ott egy büszke úr lakott,
egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony
durván becsapott ajtót, ablakot...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mért nem fogod meg a kezem?
Teli melled, hajló kemény csípőd
Az ölelésre...
» Nélküled
Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
...
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
» Dobd el!...
Dobd el a cigarettát!
most már hadd szíjja...
» Sonett - egy sanszonett-ről
Olyan a szoknyád, mint nyiló virág,
És minden...
» Idegesség
Igen, szeretsz. Kedves vagy, drága szentem.
De...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Ki tested hajlékony ághoz hasonlítja,
Csak...
|
