|
Nem lankadt el szerelmem, drága kincsem
s mint rossz bor, nem tört meg a láz, a hév.
Kezem még rád vár, hogy ajkamra hintsen,
mint hűs italt, mit őrzött sok-sok év.
Én vágyaim tüzével, melyet ismersz,
behúnyt szemmel felékesítelek.
Akárhol élsz: te szent gyökeret itt versz,
e messzi ágy mélyén is rádlelek.
Cserepes ajkam fuldoklón lezárom,
mint akkor, a kis pesti rossz szobában,
hol jázmin-térded fénykörébe szálltam.
Dicsőülten karom épp úgy kitárom,
lángzó ruhád épp úgy libeg e kézen...
S öklöd drága ütését épp úgy érzem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Eltüntél, mint a szép nyár...
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Kacér...
» Éjfélkor
Tündöklő csillagok,
Lobogva fényletek:
Hajh...
» Gondolok valakit
Gondolok valakit,
Akivel összefügg az...
» Mikor én kis gyerek voltam
Mikor én kis gyerek voltam,
A lányokra nem...
» Szeretni akarok
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb...
» Azt kérdik...
Azt kérdik, hogy mért szeretlek,
Mért imádlak,...
» Minek tépted össze az én hű szivemet!...
Minek tépted össze az én hű szivemet!
Minek...
» Népdalok a kornak
I
Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha...
|
