Nem lankadt el szerelmem, drága kincsem
s mint rossz bor, nem tört meg a láz, a hév.
Kezem még rád vár, hogy ajkamra hintsen,
mint hűs italt, mit őrzött sok-sok év.
Én vágyaim tüzével, melyet ismersz,
behúnyt szemmel felékesítelek.
Akárhol élsz: te szent gyökeret itt versz,
e messzi ágy mélyén is rádlelek.
Cserepes ajkam fuldoklón lezárom,
mint akkor, a kis pesti rossz szobában,
hol jázmin-térded fénykörébe szálltam.
Dicsőülten karom épp úgy kitárom,
lángzó ruhád épp úgy libeg e kézen...
S öklöd drága ütését épp úgy érzem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak ne mosolyognál... Csak ne mosolyognál
Rám oly édesen,
Hogy...
» Betyár-átok Kinek láncon keze-lába,
szomorú az éjszakája.
K...
» Szomorú indulat Mi kesergő sok gondolat
Terheli bús fejemet?
Sé...
» Három fekete asszony Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír...
» Éjfélkor Tündöklő csillagok,
Lobogva fényletek:
Hajh...
» Vágy Minden atomra fény szitál;
Az égbolt...
» Mért nem születtél te... Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott...
» A nap, a hó... A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet,...
|