|
Mintha egy hajszálon függne az élet,
úgy várom jöttét minden éjszaka:
szabadság, hír, dicsőség elenyésznek,
mihelyt megfújja s szól a kis duda.
Végre belép, félrehajtja a fátylat,
rám néz merőn és elindul felém.
Kérdem tőle: „Danténak te diktáltad
a Pokol verseit?" A válasz: „Én."
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Bankó lánya
Ment ügetve sötét arcczal,
Csak előre...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Nem nevezném egyébnek
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett...
» Szerelmi történet
A telihold dühödten ébredt,
a téli ég tépett...
|
