|
Bár rózsa volnék, szép leány,
Hogy elvirítva kebleden
Lelnék magamnak büszke sírt!
S o, bár lehetnék esti szellő,
Hogy édes ajkad bíborán
Szedhetnék balzsamcsókokat!
Itt állok félénk messzeségben;
S mint bércein Endymion
Sohajt a csillagokra fel,
Hová röpűlni szárnya nincs:
Némán sohajtozom feléd.
Ölelni vágy e kar, de fél,
Vágy ajkam ajkadon remegni,
De tilt komoly pillantatod.
Menj lángtekintet, ah röpűlj,
Röpűlj felé hév gondolat,
Tinéktek útat semmi nem zár.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha szomorú...
Ha szomorú vagyok most is,
Mikor tudom, hogy...
» Koldus
Örökre látlak szépség-verte szemmel
- Ó bús...
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» Én is drága, te is drága
Én is drága, te is drága,
Egyetlen fa két...
» Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem...
» Piros fonál
Az árnyékom hatalmas néger legény,
akivel...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» Szerelem
Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Azt mondod...
Azt mondod: egy őrangyalt ád az Isten
Minden...
|
