|
Bár rózsa volnék, szép leány,
Hogy elvirítva kebleden
Lelnék magamnak büszke sírt!
S o, bár lehetnék esti szellő,
Hogy édes ajkad bíborán
Szedhetnék balzsamcsókokat!
Itt állok félénk messzeségben;
S mint bércein Endymion
Sohajt a csillagokra fel,
Hová röpűlni szárnya nincs:
Némán sohajtozom feléd.
Ölelni vágy e kar, de fél,
Vágy ajkam ajkadon remegni,
De tilt komoly pillantatod.
Menj lángtekintet, ah röpűlj,
Röpűlj felé hév gondolat,
Tinéktek útat semmi nem zár.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Rónaságon
Rónaságon álló
Terebélyes tölgyfa
Mindig nő,...
» Szerelem
Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Vágy
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
» Veled
Nem, csoda ma se történt,
megint csak este...
» A nő szive
A nő szive, ha büszkébb mint szerelmes,
Önző,...
» A szerelemhez
Psyche bíbor kebeléből
Repülj le...
» A távolból
Repülj, lágy énekem,
Susogló szárnyakon,
El...
» Között
A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin...
|
