Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hideg ajkak Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról...
» Visszatekintés Én is éltem... vagy nem élet
Születésen...
» Varázslat Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető...
» Egy férfi megismer egy nőt az utcán Páfrányfenyők legyezős árnyalagútján –
Ősöreg...
» Lecke Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem...
» Maradj velem Maradj velem, az erdő hí, marasztal,
Megértem...
» Bión XVI. idillje nyomán Vénusz szép csillaga, még csillámhomlokát
Diána...
» Szerelmesek A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik...
|