Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vallomás a szerelemről Hetedhét országban
Nem találtam mását:
Szeretem...
» A bajadér Délszaki éjnek átlátszó homálya
Enyelg a Ganges...
» Ébredés a neveddel Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» Dacos barna lányka... Dacos barna lányka, szeretlek,
Dacodnak én...
» Minden jelben Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj...
» Akarlak, szeretlek Akarlak, szeretlek, kellesz nekem
dacos, síró...
» Bión XVI. idillje nyomán Vénusz szép csillaga, még csillámhomlokát
Diána...
» Bájoló Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa...
|