Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Bión XVI. idillje nyomán Vénusz szép csillaga, még csillámhomlokát
Diána...
» Milói Venus A legszebb asszony - bús márványban élve,
A...
» Bájoló Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa...
» Izlett a tea Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a...
» A két szemed szeretett a legtovább A két szemed szeretett legtovább,
Be furcsa...
» Megtért bűnös Lányka, midőn alvál, csókot rablék ajakidról;
Kí...
» Jutok-e eszedbe? Jutok-e eszedbe
Hűtlen boldogságom?
Nekem most...
» Aniskához Félsz tőlem, nem akarsz meg is állani kedves...
|