|
Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az arcodat szememből.
Aztán az uccán végigvándoroltam
s szemem ujra kívánta arcodat.
A sétapálcám ezüstgombja fénylett:
megláttam benne, milyen rút vagyok.
Szomorú volt gondolnom szép szemedre,
amelyben mindég megszépültem én.
Két szem nevelt. Két szemre voltam bízva.
S egy nap nem néztél rám, Anizia!
Mért nem vertél meg inkább két szemeddel!
Most sétapálcám nem verné szivem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vilma könyvéből
Kedves kisasszony, mondok valamit:
e szó:...
» Mesélgetek az erdőmnek
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még...
» Csalfa sugár
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem...
» Szerelmes ajándék
Vers helyett szivesen szőnék ma lompos
szőnyeget...
» A lantjáról
Akartam Atreusnak
Vitéz két magzatit,
Akartam...
» Érted
Csodálom a gyönge embert,
Kiről mondák, regék...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
|
