|
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmes kamasz
Egy szegény kamasz
jött, én voltam az;
Kiasszon...
» Ó, meddig
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézn...
» Én angyalkám, szép madárkám...
Én angyalkám,
Szép madárkám,
Ime hozzád...
» Reszket a szivemnek...
Reszket a szivemnek
Minden fájó hurja,
Pengeti...
» Fehér lábaid...
Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg...
» Reggel
Fürge kis menyecske
Aranyos kedéllyel,
Szeretle...
» Ültünk együtt
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra...
» Bájoló
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa...
» (ismeretlen)
Volt egyszer egy mese,nem mondtuk el végig,
nem...
|
