|
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse...
Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek...
» Antik szerelem
"S megint előlről"
A szeretőm fiús, görög...
» Első szerelmemhez
Hagyd a szerelmes dalt, e dallam
szívemre...
» Erdei szerelem
Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki...
» Nyolc sor
Nem is tudom,
hogy mi van a gyönyör alján
hogy...
» Kit egy bokrétáról szerzett
Most adá virágom nekem bokrétáját,
Magához...
» A virágnak megtiltani nem lehet...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne...
» Kedves, nézd!...
Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind...
» Mesélgetek az erdőmnek
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még...
|
