|
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ki nőért...
Ki nőért sokat könnyezett,
annak az útja...
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» Szerelmem, viziisten
Szerelmem szép viziisten,
viziisten távoli...
» A szénégető leány
Az erdőt járod - cseng az éneked.
Pogány...
» Nászi ének
Szeretlek. Ám előtted nem kuszom.
Öblös...
» Így
Halkan mondjad, - hangosan hallik, -
vissza ne...
» Magdolna vár
"Ne menj tovább. Hűs már az este.
Az utakon...
» Mért hagytál el, hogyha kívánsz
Igaz-e, hogy érezlek most is,
amikor messzire...
» Várakozás
Elfelejtem hol vagyok,
Valakire várok,
Csukott...
|
