|
Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagzó szavaid oly mélyértelmüek,
hogy éveim, halálom és ifjuságom éjén
minden zajból felém a te hangod remeg.
A selyem hajnalon, hol tenyészik a fagy,
és a veszendő kéj a tűnt álmot siratja,
a nap karjai közt ébredő test vacogva
gondol csak arra, hogy a szíve visszatér.
Zöld erdők emléke, köd, melyben elmerültem,
magamra zárva két szemem, tiéd vagyok,
rajtad csügg életem, s már nem tudom lerázni
a szörny semmittevést, amibe dönt szerelmed.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy leány emléke
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz...
» Amikor az orgonafák...
Amikor az orgonafák
Szerelemről csak neked...
» Ne féltselek
Ne féltselek?
Hát parancsold meg,
Hogy ne...
» Szerelem és játék
Bezártalak, hogy ne lássalak.
Ha látlak, megáll...
» Ó, meddig
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézn...
» Itt lakik ő
Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
Elutazott...
|
