|
Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagzó szavaid oly mélyértelmüek,
hogy éveim, halálom és ifjuságom éjén
minden zajból felém a te hangod remeg.
A selyem hajnalon, hol tenyészik a fagy,
és a veszendő kéj a tűnt álmot siratja,
a nap karjai közt ébredő test vacogva
gondol csak arra, hogy a szíve visszatér.
Zöld erdők emléke, köd, melyben elmerültem,
magamra zárva két szemem, tiéd vagyok,
rajtad csügg életem, s már nem tudom lerázni
a szörny semmittevést, amibe dönt szerelmed.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ó, meddig
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézn...
» Az erdőben
Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,
Szeretem a...
» Magdolna
Szép s ifju volt, forró vér áldozatja;
De...
» Én mondtam
Én mondtam azt első néked,
Mikoron még gyermek...
» Amikor az orgonafák...
Amikor az orgonafák
Szerelemről csak neked...
» Ima
Isten, ki élsz, isten ki úr vagy,
Itt lenn a...
|
