|
Egy szegény kamasz
jött, én voltam az;
Kiasszony, mit ad a gazdagságából,
a piros ajkkal, fehér mellel bezártból?
Az utca sáros,
a szív éhes,
az embernek szeretni szükséges,
az ember magányos
és elveszett a többiek között.
Állok, állok,
és választ se várok,
mit tenyeredbe tennék szótlanul,
egyszerüen és hiánytalanul,
ahogy a mama teszi az asztalra
a tányérokat vacsora idején.
Gazdagnak nem hisz a szegény.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mikor a nagymama...
Mikor a nagymama kiment a konyhába,
magunkra...
» Nyilvános titok
Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem...
» A szépek szépe
Ti, élet balzsamát lehellő leányok,
A szépség...
» A legszebbnek
Szép nyári éj. A parkban ültünk.
A mennybolt...
» Mimóza
Mély, puha álom – sárga féltés
ez a...
» Mintha..
a tested lennék úgy érezz
mintha egy válasz...
» Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a...
» Réten voltam
Réten voltam
Rózsám mellett,
Gyüjtögettünk
A...
|
