|
Egy szegény kamasz
jött, én voltam az;
Kiasszony, mit ad a gazdagságából,
a piros ajkkal, fehér mellel bezártból?
Az utca sáros,
a szív éhes,
az embernek szeretni szükséges,
az ember magányos
és elveszett a többiek között.
Állok, állok,
és választ se várok,
mit tenyeredbe tennék szótlanul,
egyszerüen és hiánytalanul,
ahogy a mama teszi az asztalra
a tányérokat vacsora idején.
Gazdagnak nem hisz a szegény.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A fénykép
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca...
» Nem vagy te legszebb...
Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép...
» A pillanatok nyoszolyáján
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem...
» Oly kedves, tiszta, szép vagy...
Oly kedves, tiszta, szép vagy,
akárcsak egy...
» Ébredés a neveddel
Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» Csak engem szeret
Lombos ág ne hajlongj, hagyj fel a bókkal,
Kedve...
» A legszebb volt az éjszaka
Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a...
» Kedves, nézd!...
Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind...
|
