|
Eredj, zöld nyár, eredj haza;
elküld már kedvesed, az ősz.
Vidám korod rőtfenyvei
kiégtek; tovább ne időzz!
Erdőd rozsdás; tócsád sötét;
kóród harmattól rothadoz;
és minden fecskéd elhagyott
és minden mákfejed poros.
A hervadás koszorúi
fojtják el dalod s fényedet;
s többet a nappal lelke már
nem marad esten át veled.
Férged melytől a rózsa félt,
éppúgy elhullt mint a virág;
loncod mint vénemberszakáll,
leng sárgán; bérleted lejárt.
Emléked drágább mint amit
megérsz már; múljon hát veled!
Óh tűnt nyár, így csügg még a szív
terajtad: sajnál és feled...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elmondottam...
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett...
» Én régi mátkám
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál...
» Silentium Amoris
Mint a tüzes nap is elkergeti
a sárga holdat,...
» Gyermekké tettél
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc...
» Emmához
Messze tűnő szürke ködkép
már a boldogság...
» Mert nem ösmerlek
Mert nem ösmerlek: minden este
Friss vágyon...
» Gondolsz-e rám?
Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár...
» Rímes, furcsa játék
Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa...
» Valaki hí
Valaki hí engem, valaki hí,
Látom a távolban,...
» Dicséret
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod;...
» Az elválók
Menni fogunk, te öröm s boldog szerelemnek...
|
