Elza

Elég csupán egy csöppnyi lábnyom
lépted nyomán s egy mozdulat
(amivel feltűzöd hajad):
s máris követlek, puszta tájon
dalt szórva szét, mint magvakat -
Elza, szerelmem, ifjuságom!

Zamatos vagy, mint drága fajbor,
s szép, mintha rámán fény remeg,
tőled kapom az életet,
amelynek szomjusága hajszol
megtudni, hogy utam veled
rosszul végződik-é avagy jól?

Már nélküled nevem se tudnám,
átfénylik arcod a borún,
a szél ölelni meg nem un,
megremegek, ha jössz az utcán,
akár az első randevún
egy ifjú, ki hasonlított rám...

Először ajkad, majd finom, lágy
hangod igézte lelkemet.
S ahogy tövig beleremeg
a fa, ha szárny érinti lombját:
úgy üt, ha érint elmenet
ruhámhoz-lebbenőn a szoknyád.

Igazán attól fogva élek,
amióta Te vagy nekem,
megannyi őrültségemen
átmentett biztos ölelésed.
S otthonommá lett, kedvesem,
jóságtól zöldelő vidéked.

Dolgaim elrendezve szépen
elűzted a hideglelést,
ujjaid közt kigyúltam és
- akár fénylő fenyőfa - égtem.
A csókod volt a születés,
veled kezdődik létezésem.

Elég csupán egy csöppnyi lábnyom
lépted nyomán s egy mozdulat
(amivel feltűzöd hajad):
s máris követlek, puszta tájon
dalt szórva szét, mint magvakat -
Elza, szerelmem, ifjuságom!