Titkos bú

Homályos bánat dúlja lelkemet,
Talán újulnak régi szenvedésim;
Talán tündér előreérezésim
Rémítnek, s új lest hány a végezet.
Sírnék: de csak elfojtott sóhajtások
Emelkednek kétséges szívemből;
Csak rejtett ah, csak néma jajgatások
Váltják egymást, s a titkos bú elöl.

Oh végezés! örömkönnyűt nem várok,
Részt abban egy sebes szív nem vehet,
Mely önnyugtának gyilkolója lett –
De ennyi jaj, de oly keserves károk,
De ez emésztő bú enyhítsen! Adj
Csak egy könnycseppet méltó bánatimnak,
S azonnal hozd el végét napjaimnak!
Vagy e sziklánál itt keményebb vagy.