Homályos bánat dúlja lelkemet,
Talán újulnak régi szenvedésim;
Talán tündér előreérezésim
Rémítnek, s új lest hány a végezet.
Sírnék: de csak elfojtott sóhajtások
Emelkednek kétséges szívemből;
Csak rejtett ah, csak néma jajgatások
Váltják egymást, s a titkos bú elöl.
Oh végezés! örömkönnyűt nem várok,
Részt abban egy sebes szív nem vehet,
Mely önnyugtának gyilkolója lett –
De ennyi jaj, de oly keserves károk,
De ez emésztő bú enyhítsen! Adj
Csak egy könnycseppet méltó bánatimnak,
S azonnal hozd el végét napjaimnak!
Vagy e sziklánál itt keményebb vagy.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Eggy Ifjú a jegy vissza-adáskor Daura! míg engem szerettél
Míg szemem közzé...
» Ideál Hón szeretlek képzelet leánya,
Bár valód miként...
» Édes kín Búm sohajja, szűm keserve,
Üdvsugár bús...
» Az erdéli asszony kezéről Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő...
» Mikor én kis gyerek voltam Mikor én kis gyerek voltam,
A lányokra nem...
» Átok Láng vala keblemben, s ah késtél oltani...
» Az én hajóm... A parton álltunk. Tavasz fiai,
Acélosak,...
» Az apáca Láng emészti keblemet
Láng, nem mondható,
Szenv...
|