|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Erdőn
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
-...
» Felajánlott béke
Ha elmész,
az a te dolgod.
De nem...
» Furcsa esti gondolatok
Jó volna már halva látni,
Ártatlan néma...
» Ha válni kell
Ha válni kell, váljunk el,
Úgy mint két...
» Miért hagytál el, hogyha kívánsz...
Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire...
» Kisirtam könnyeim...
Kisirtam könnyeim,
Kiontám vérem,
Ifju...
» Válás
És válnunk kellett, két fehér dereglye
Vitt...
» A meg-nem-született bölcshöz
Ajkad kapaszkodik szavamba
Ujjad bizsereg...
» Egy perc
Elmúlt évezredeknek és az
Utánam jövendőknek...
|
