|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha azt mondaná az isten...
"Nem lesz sugár, nem lesz harmat,"
Ha ezt...
» Elválás
I.
Egész világ van miközöttünk -
S hogy...
» Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve...
» Szakits, feledj!
Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a...
» Találkozás
Se neked, se nekem,
már jól tudjuk, nekünk...
» Menekülés
Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer...
» Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy...
» Porladó szerelem
Hát van-e még tavasz, a föld vidul, ébred,
Hát...
» Ha válni kell
Ha válni kell, váljunk el,
Úgy mint két...
|
