|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Búcsú
Nem volt az végbúcsúnk, midőn utóljára
Ridegen...
» Menekülés
Első szeretőm: a szomoruság,
Akihez egyszer...
» Az el-hagyattatott
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints...
» Felajánlott béke
Ha elmész,
az a te dolgod.
De nem...
» Lemondás
Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza...
» Köd szürkül...
Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén,
Eltünnek a...
» Búcsú-vétel
Hát kell-e kőltöződnöm
Tőled, szemem...
» Válás
És válnunk kellett, két fehér dereglye
Vitt...
» Miért hagytál el, hogyha kívánsz...
Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire...
|
