|
Régen, ó, be régen lebegnek előttem
Karcsú pálmafái biztató reménynek.
Régen, ó, be régen minden reggel hittem,
Hogy bár kimerülve, este odaérek.
S minden áldott este elhagyott a nappal,
A hiú káprázat, s lerogytam a pusztán,
Csakis egy vigasszal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.
S minden új hajnalban a csalóka képlet
Ott lebegett újra biztatón előttem,
És én felzaklatva dermedő erőmet,
A kínszenvedésnek útjára ráléptem.
Eleinte léptem, aztán összeesve
Csúsztam a fövenyen, hogy mégis haladjak,
S fölemeltem fejem minden áldott este,
Hogy még egyszer lássam, azután meghaljak.
S minden áldott este eltűnik a nappal,
A hiú káprázat, s lerogyok a pusztán,
Csakis egy vigasztal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az ablaknál Úgy jön valaki, mintha te jönnél,
Szívem...
» Mindig... Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig...
» Lennék én folyóvíz... Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki...
» Boldog álom Boldog álmam volt az éjjel,
Láttam arczodat,
Me...
» Három fekete asszony Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír...
» Szerelem és fájdalom... Szerelem és fájdalom beh egyek!
Szerelemnek...
» Mért nem születtél te... Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott...
» Emlékkönyvbe Több éve már, hogy nálam van e lap,
Több éve...
» Tavaszi emlék Tavaszi délután jókedvű társaság
ibolyát szed...
» Édes kín Búm sohajja, szűm keserve,
Üdvsugár bús...
» A habozó pásztor Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél,
Míg...
|