Régen, ó, be régen lebegnek előttem...

Régen, ó, be régen lebegnek előttem
Karcsú pálmafái biztató reménynek.
Régen, ó, be régen minden reggel hittem,
Hogy bár kimerülve, este odaérek.

S minden áldott este elhagyott a nappal,
A hiú káprázat, s lerogytam a pusztán,
Csakis egy vigasszal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.

S minden új hajnalban a csalóka képlet
Ott lebegett újra biztatón előttem,
És én felzaklatva dermedő erőmet,
A kínszenvedésnek útjára ráléptem.

Eleinte léptem, aztán összeesve
Csúsztam a fövenyen, hogy mégis haladjak,
S fölemeltem fejem minden áldott este,
Hogy még egyszer lássam, azután meghaljak.

S minden áldott este eltűnik a nappal,
A hiú káprázat, s lerogyok a pusztán,
Csakis egy vigasztal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.