Régen, ó, be régen lebegnek előttem
Karcsú pálmafái biztató reménynek.
Régen, ó, be régen minden reggel hittem,
Hogy bár kimerülve, este odaérek.
S minden áldott este elhagyott a nappal,
A hiú káprázat, s lerogytam a pusztán,
Csakis egy vigasszal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.
S minden új hajnalban a csalóka képlet
Ott lebegett újra biztatón előttem,
És én felzaklatva dermedő erőmet,
A kínszenvedésnek útjára ráléptem.
Eleinte léptem, aztán összeesve
Csúsztam a fövenyen, hogy mégis haladjak,
S fölemeltem fejem minden áldott este,
Hogy még egyszer lássam, azután meghaljak.
S minden áldott este eltűnik a nappal,
A hiú káprázat, s lerogyok a pusztán,
Csakis egy vigasztal, csak egy gondolattal,
Hogy kiszenvedhetek jövő hajnalig tán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Két sziv között A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod,...
» Édes kín Búm sohajja, szűm keserve,
Üdvsugár bús...
» Ajánlás Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon...
» Séta az alkonyatban A setét bolt nagy üvegablakán
Figyelt ki, s...
» Dal Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig...
» A vár fehér asszonya A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és...
» Csillagos az ég... Csillagos az ég, szép csillagos,
Rózsafa levele...
» Vágy Minden atomra fény szitál;
Az égbolt...
» Jó volna most is kívül állni Jó volna most is kívül állni
de ezt is meg...
» A habozó pásztor Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél,
Míg...
» Minek tépted össze az én hű szivemet!... Minek tépted össze az én hű szivemet!
Minek...
|