|
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Samariai asszony
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki...
» Az emlékezethez
Zengő madár az elszáradt ágon,
Harmatcsepp a...
» Tudom..
Tudom, hogy fog még írni!...
Majd, ha a tavasz...
» Ne emlegesd a multat!
Ne emlegesd a multat!
Ne szaggasd föl...
» Elmondom, mit eddig...
Elmondom, mit eddig
Rejtve tartogattam,
Mint...
» Két sziv között
A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod,...
|
