|
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mért nem születtél te...
Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott...
» Samariai asszony
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki...
» Ne gondolj reám
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd...
» A multért
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak...
» Csak ne mosolyognál...
Csak ne mosolyognál
Rám oly édesen,
Hogy...
» Dal
Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig...
|
