Szavaid: a fák ezüst csengői
Bágyadtan hullnak, betegek.
Az elmulásnak megsejtett órája,
Lázas szemedben megremeg.
A bús karok: játéka viharoknak,
Csúf árnyakat ölelnek délután.
Magad maradsz. Már csak a csend vigasztal
És meghal ő is azután...
Legyen még egyszer ünnep a nagy erdőn:
A remegések mámora.
Aztán vigye emléked új tavaszba,
Az ősz szomorú vándora.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Válás Ha válsz, hogyan kacagjon a szerelmed,
hogyan...
» Nincs már Nincs már bennem indulat ellened,
se érted,...
» A sziv s a szem A szív érez, a szem kutat,
Szép lány...
» A folyón A nő felé, kit oly nagyon szerettem
és nem...
» Téged az én szivem soha el nem feled... Téged az én szivem soha el nem feled,
Mégse...
» Warum Nincs szavam, édesem,
pedig be bőven...
|