|
Szavaid: a fák ezüst csengői
Bágyadtan hullnak, betegek.
Az elmulásnak megsejtett órája,
Lázas szemedben megremeg.
A bús karok: játéka viharoknak,
Csúf árnyakat ölelnek délután.
Magad maradsz. Már csak a csend vigasztal
És meghal ő is azután...
Legyen még egyszer ünnep a nagy erdőn:
A remegések mámora.
Aztán vigye emléked új tavaszba,
Az ősz szomorú vándora.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Warum
Nincs szavam, édesem,
pedig be bőven...
» A folyón
A nő felé, kit oly nagyon szerettem
és nem...
» Válás
Ha válsz, hogyan kacagjon a szerelmed,
hogyan...
» Harminc év után
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi...
» Vége
Mind kikísértük,
elment a vendég;
szavuk a...
» Eddig volt, tovább nincs...
Eddig volt, tovább nincs,
Szerelmemnek...
|
