|
Szavaid: a fák ezüst csengői
Bágyadtan hullnak, betegek.
Az elmulásnak megsejtett órája,
Lázas szemedben megremeg.
A bús karok: játéka viharoknak,
Csúf árnyakat ölelnek délután.
Magad maradsz. Már csak a csend vigasztal
És meghal ő is azután...
Legyen még egyszer ünnep a nagy erdőn:
A remegések mámora.
Aztán vigye emléked új tavaszba,
Az ősz szomorú vándora.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a...
» Szerelem
Nem hivtam én, és mégis megjelent
Hivatlanul,...
» Ablakom
Egy időben ablakomra
Mindennap korán,
Ketten...
» Vége
Mind kikísértük,
elment a vendég;
szavuk a...
» Warum
Nincs szavam, édesem,
pedig be bőven...
» Halk, bánatos szökés
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor...
|
