|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tündérszerelem
Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
föl...
» A hold fehéren
A hold fehéren
fénylik a fák
zöld sűrűjében,
m...
» Akarom
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy...
» Valakiért
Fáj a szívem: mondjam ki? Jaj,
hogy fáj...
» Fehér rózsa
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
...
|
