|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Lemondás
Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza...
» Mint kisgyermek
Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom...
» Helyek, szerelmek
Nem leltem meg soha
helyem, hogy mondhatnám
...
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» Népdal
Fenn mosolyg a’ holdvilág,
Fénylik mint...
|
