|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Téged az én szivem soha el nem feled...
Téged az én szivem soha el nem feled,
Mégse...
» Leányhoz
Kedves leány, ne fuss, ne hagyj!
Hiszen te egy...
» Jogászdal
Nyilt Verbőczy áll előttem -
Szórt elmével...
» Az első mosoly
Reggelre megtérek ide melléd
onnan, a csodákkal...
» Egy leány emléke
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz...
|
