|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Samariai asszony
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki...
» Nagy gyónás
Könnyít bűnös lelkeken
Az őszinte bánat.
Gyónju...
» Egy régi szerelmes Velencében
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi...
» Marihoz
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom,...
» A boldogság titka
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom...
|
