|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni...
» Fülledt éjszaka
A biztosság, ez volt a legszebb
s a győztes,...
» A hűtlenhez
Esküszegte lyánka! emlékezzél
Arra, amidőn: "Ah...
» Álom
Egy álmot álmodék régmúlt napokban,
Csodásan...
» Addio!
Köszönöm, hogy hamis voltál,
Mert láncamrul...
|
