|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Lélekszirteken
A lelkem életért zugó tavában
Rimek lapulnak,...
» Ó,drága fogság
Ó, drága fogság, melybe nem itélet,
nem...
» A te tisztitó csókod
Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma...
» Az elhagyott
Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge...
» Két vers
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -...
» Ma
Ma mindenkinek mindent megbocsátok,
Az...
» Piano
Most olyan szép vagy és én érzem,
hogy talán...
» Szerelem édene
Eszemadta kisleánya, gyöngyalak,
Hej, mióta...
» Könyörgés
Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma...
» A' Csere
A' csintalan leányok
Szünetlenűl perelnek
Rám,...
|
