|
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A tihanyi Templom-hegyen
Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi
Balaton,...
» Vendég a szobámban
Lelkem sötét szobájába
Lábujjhegyen - meg ne...
» Megnyugvás
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» Gondolsz-e rám?
Gondolsz-e rám? E régi megkopott
kérdést idézi...
» Kristály
Budapesten jár most a kedvesem,
biztosan átmegy...
» Az a tűzcsók
z a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam...
» Éloa!
Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas...
» Virág és pillangó
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebel...
» Egy költőhez
Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És...
|
