Nem tudom, szólítják-e még galambomnak a nőket,
nem kérdeztem soha, hogy boldog vagy-e,
de te nem bánod, te csodálatos, eljössz imádatomba,
s nem kell hazudnom, félnem, kiérdemelnem a szerelmet,
éles nyomoromhoz simulsz, odaadod magad, te tiszta,
velem eszed és iszod gyűlöletes kuszaságomat,
nyílt egyszerűségeddel bevilágítod,
megrendítesz, s nem érzem magam jobbnak, mint amilyen vagyok,
ahogy éreznünk kell egy kétszáz zongorára
írt fantázia közben,
felszabadítasz, te szabad, és többet,
többet nem akarhatok -
szorongás gyötör mégis,
valakiért, akit nem ismerek meg soha.
Egyedül lenni - ki követelhet egy hasonmástól ennyit,
de ha veled voltam, te magad még mindig hiányoztál…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szomj Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:...
» Játszottam a kezével Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja...
» Eladó a hajó Eladó a hajó,
Szakadt kötelekkel, tört...
» Annabál Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak...
» Amíg hajad aranyával hiába Amíg hajad aranyával hiába
próbál versenyt...
» Azóta várlak Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan,...
» Én bús ibolya-vetésem Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott...
» Chloé bús estvéje Te halvány hold bús világa!
Légy könnyeim...
|