Beszíva Veszprém levegőjét,
reám borult a lebegő ég:
tornyok, fenyőfák, hidak alatt
szemem kitágult, szinte láttalak –
a Pestről szálló göndör fellegen
utaztál hozzám s itt jártál velem,
tanú rá ég, föld s ezek a falak.
Vagy talán mégis, csak álmodtalak?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Óh szív! Nyugodj! Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny...
» Olyan a szerelem Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
ame...
» A bátortalan szerelmes Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
|