Szomorúság

Szomorúság,
Szomorúság,
Puhult, szürke jégcsapok mocskos csurgása,
Gerincbe, vérbe ömlő szintelenség, hangtalanság,
A szobrok is szétfolynak,
És nyirkos az acél is,
Most gyermekkorom minden kínos pillanata belémharap,
Összes szerelmeim emlék-múmiái megjelennek,
Egyszer rettenetesen szégyeltem magamat
És egyszer nagyon sírtam;
Szomorúság,
Szomorúság,
Szüntelen a jégcsapok mocskos csurgása,
Most meg sem ismerném a napot és a tengert;
"Jó estét kívánok" mondom riadt reménykedéssel,
De senki sem felel,
És azt sem mondja meg senki, hogy hová temették a virágokat;
Fonnyadt arcú, elnyűtt, rossz illatú
Sanda nők ülnek a villamosokban,
Csurog, csurog a sok puhult, mocskos jégcsap,
Szomorúság,
Szomorúság.