|
Szerelmem szép halmai, a kegyetlen
és kihívó, homályos ormoké ti,
tűz-fennsíkok, melyekhez csókkal érni
úgy vágyna a száj tiszta hevületben.
Már kigyúlok, ha csak szemembe rebben
e gyönyörűség, mit a kéz becézni
úgy sietne, míg sötét fény igézi
éberen őrködő tekintetetben.
Szerettem volna érezni a keblek
langymelegét, lágy rózsa-ragyogását,
mint két gyümöcsöt, tenyerembe ejtvén.
De nem lehetett, mert a hirtelen fény,
mely szemedből villant, jegesen átjárt,
s visszavonulást parancsolt kezemnek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Midőn szerelmünk...
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak...
» "Nézd meg az anyját..."
"Nézd meg az anyját, s vedd feleségűl a viruló...
» Nászdal
Nászra ma hát, gyöngypár; izzadjatok a...
» Szórakozott szerelmes.
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott,...
» Süllyedni kell
Milyen szép volt fehér kezed,
milyen...
» Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf,...
» Nem szeretsz
Megálltam ma a télben,
nem éreztem a...
» Megyek feléd
Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt...
|
