|
Szerelmem szép halmai, a kegyetlen
és kihívó, homályos ormoké ti,
tűz-fennsíkok, melyekhez csókkal érni
úgy vágyna a száj tiszta hevületben.
Már kigyúlok, ha csak szemembe rebben
e gyönyörűség, mit a kéz becézni
úgy sietne, míg sötét fény igézi
éberen őrködő tekintetetben.
Szerettem volna érezni a keblek
langymelegét, lágy rózsa-ragyogását,
mint két gyümöcsöt, tenyerembe ejtvén.
De nem lehetett, mert a hirtelen fény,
mely szemedből villant, jegesen átjárt,
s visszavonulást parancsolt kezemnek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Testi háború
Villanyt oltottunk. Ágyba bújunk.
A szomszéd...
» Szeretet
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és...
» Ne gondolj reám
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd...
» Nem tudok oroszul
Visszajöttem a Tátrából félig-meddig holtan,
Enn...
» Erdei szerelem
Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki...
» A folyón
A nő felé, kit oly nagyon szerettem
és nem...
» Nők
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a...
» Hervadt rózsák
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról,...
|
