Mikor a nagymama kiment a konyhába,
magunkra maradtunk egy pillanatkára.
Megfogtam a kezét. Égett, mint a szívem.
S azt kérdezgettem: "Igen? Mondja édes: Igen?"
Csend volt. Az óra is megállott a falon.
Elpirult, s mosolygott az én kis angyalom.
Mosolygott, s könnyezett. Szép szemét lehúnyta.
A nagymama bejött. Nem hagyott magunkra.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Gonosz csókok tudománya Isten, küldjön te szent kegyelmed
Szívemre...
» Lecke Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem...
» A szerelmes vitézhez Ámor múlattába
Egy sisak aljába
Nefelejcset...
» Feleségemnek... Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek,...
|