|
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Éloa!
Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas...
» Én bús ibolya-vetésem
Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott...
» Szeretnélek még egyszer látni...
Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a...
» Vágy
Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
me...
|
