|
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vágyódás
Ah, e szürke völgy ölébül,
hol hideg köd...
» Örök bú
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört,...
» Gondolsz-e rám?
Gondolsz-e rám? E régi megkopott
kérdést idézi...
» Annabál
Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak...
|
