|
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Valakinek
Valakinek
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jégh...
» Várás
Hogy várlak! hogy esengek!
Szívem miként...
» Gondolsz-e rám?
Gondolsz-e rám? E régi megkopott
kérdést idézi...
» Kisasszony
A napsütött parton állott a pásztor,
a hőtől...
|
